Asztalon a PIONEER CT-506

Tehát akkor búcsúznék is az örök fikázóktól, szkeptikusoktól, és technikai leírást/tesztet váróktól. Erre vannak csoportok, és a „mindenki barátja”, a gugli.
Ügyfél hozza szatyorban a masinát, és ahogy kicsomagolja látszik rajta, hogy megbecsült darabról van szó; -csillog-villog, sehol egy karc, se elöl-hátul-oldalon-tetőn. Rá is kérdeztem: Régi megbecsült családi darab ugye?!? Kiderült hogy nem. Pár napja vásárolta, és ki sem látszott a koszból, a zsíros nikotintól, és egyéb rárakódott …hagyjuk. Az újdonsült tulaj csodát tett vele, tényleg mint a szalon állapot. A belsejéhez nem nyúlt, „seképsehang” effektus, motor nem forog, műszervilágításból csak egy működik…
A mellékelt képsorozat a javításról szól; -az öt db ékszíj cseréje, görgő csere, a hosszában szétrepedt REEL tengely/kuplung gyártása-cseréje, az izzós világítás LED-esítése, a készülék újra kalibrálása, stb. hisz a készülék már elmúlt 40 éves, és járt benne két ember; a boldog és a boldogtalan… Állapota most mint új korában, negyven évvel ezelőtt…
Szombat volt. Meglátogattam a nagynénit. Hazudnék ha azt mondanám, szeretetből. Egyszerűen hó vége volt, a zsebpénz már nullára redukálva. jól kalkuláltam, a szokásos iskolai/családi faggatások után süti, majd búcsúzáskor egy tízforintos bankó a zsebbe. Komoly terveim voltak, a „Köztársaság” moziban a Limonádé Joe (eredeti cím: Limonádový Joe) csehszlovák film ment. Felemelt helyár!
Ballagtam hát a mozi felé, és útba ejtettem azokat az üzleteket, amiknek a kirakataiban órákat töltöttem el: műszaki boltok, óra szaküzletek, „A” valutás bolt… És akkor értem a Centrum áruházhoz. Nem sok lehetett hátra a záráshoz. Nem volt nagy kirakata, de az erősen zsúfolt volt. Rogyadozott a Tesla, Unitra, BRG, Videoton, Orion, VEF, RFT cuccoktól.
És ekkor megláttam egy ékszert, egy tündöklő csodát, valami MÁST a fent felsoroltak között. Ő volt az a „ötszázhat”-ahogy évtizedekig (!) hívtuk. Földbe gyökerezett a lábam. Ilyen szépet életben még nem láttam. És az ára! Nyolc-ezer forint! Négy havi fizetés! És beindult a fejemben a számológép: ha elrakom az ösztöndíjat, nem megyek moziba, kihagyom a nagyszüneti kóla/sajtos szendics kombót, eladom a Teslát… És közben megbabonázva gyönyörködtem a MAGNÓBAN… …talán el lehetne adni a bringát is, a Stiga pingpongütőt… Moziba sem megyek, már tudom is hová dugom el magam elől is a zsebpénzt…
És ekkor jött a villámcsapás. Kék köpenyes „bajusz” személyében. Bevette a kirakatból álmaim tárgyát. Mint akit villám sújtott. Álltam, könnyek szöktek a szemembe, és vártam hogy visszarakják, csak leporolni vették ki. Azután x perc múlva kijött az ajtón a masina, agy nagyon antipatikus ember hóna alatt. Még a csomagolása is gyönyörű volt; fehér karton doboz, nagy kék felirattal a PIONEER, és még nagyobbal a klasszikus omega/hangvilla hibrid-jelkép.
Elővettem zsebemből az eddig gyűrögetett tízforintost, kisimítottam és nagyon nem szerettem Petőfit. Akkor és ott. Pár perc múlva beváltottam a mozijegyre, egy Oázis üdítőre és egy sport szeletre. Aznapról két dolog maradt meg: A filmben a fent említett főhős leugrik egy nagyon-nagyon magas szikláról, esés közben előkap egy Kola-Loka-Limonádét, nagyot húz belőle, majd talpra érkezik. A moziban döbbent néma csend, majd megszólal egy borízű hang: nabazmeg’. És a másik emlék a Pioneer és az „Ő” logója.