Távoztunk a facebookról.

Több oka is van. Fontossági sorrend nélkül: Elvitt pl.2-3 órát naponta az életemből. Pontosabban  ennyit vett el a munkámból és a családomtól.  Ráadásul még néha jól fel is húztam magam rajta. Értelmetlenül. Mindeközben dőltek rám a reklámok, a sok gagyival. És persze volt aminek be is dőltem. Bánom is. Beszéltem ma telefonon  P.Peti barátommal, aki helyeselte döntésemet, és kimondta az igazságot: Nem nekünk van szükségünk a facéra, hanem a facebooknak ránk. És tényleg, teljesen igaza van.

Persze, van amit sajnálok. Mentetlenül vesznek el a sok órányi munkák, miket írtam a cégekről, múltjukról, alakulásuktól a halálukig, vagy a csúcsig, ahol ma is vannak. És persze mentesülök a csalódásoktól is: Mikor belájkolja valaki az adott írást úgy, olyan gyorsan hogy fizikai lehetetlenség  elolvasni is. Vagy amikor megpróbálkoztam egy sorozattal „oktató jellegű” írás-sorozatot létrehozni, hogy az elektronika rejtelmeiben elmerülve, nem szakmabelieknek , hanem lelkes amatőröknek , érdeklődőknek elmagyarázzam miről szól ez a szakma, mit teszünk akkor, mikor nem látja mi történik a nálunk hagyott masinájával. Mi volt a reakció?  Okoska hozzászólt: A képek nem is a sajátjaink, hanem netről letöltöttek. Igen, van (volt) olyan is. De azok nem munka, hanem oktató jellegűek voltak.  Hát ennyi. Maradnak a blog-bejegyzések. Igaz azok inkább képek lesznek mint történetek.